Új szobor érkezett Szombathelyre

Tudta, hogy sok, a Szentkirály nevét viselő településen megtalálható szinte ugyanaz a szobor?

Megláttunk egy szobrot Tóth Kálmán szombathelyi képviselő közösségi oldalán, mellé írva a szöveg: hamarosan avatják… Utánakérdeztük.

Mint kiderült, létezik egy laza szövetség, amely azért jött létre, hogy összehozza azon egykor, vagy ma is önálló településeket, amelyek az államalapító királyunk nevét viselik a történelmi Magyarországon. A Szentkirály Szövetség közös programokat, településlátogatásokat szervez, sőt, szobrot is állít. Az alkotó mindig ugyanaz, a Marosvásárhelyről származó Diénes Attila Munkácsy–díjas szobrász, és szinte az alkotás is azonos: Szent István klasszikus mellszobra.

István király
Nyugat.hu

A szövetség tagja Szombathely Szentkirály városrésze is, így merült fel az ötlet, hogy csatlakozva a kezdeményezéshez itt is legyen szobor. A helyszínt kijelölték, a földmunkák megkezdődtek, a szobor pedig szombat óta már itt van Szombathely. Augusztus 20-án a fenti alkotást avatják majd fel a szentkirályi templomkertben.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet