Arany helyett, ki hinné, új termálvíz-forrást találtak Bükfürdőn

Bükfürdőn a magas sótartalmú víz folyamatosan eltömítette az egyik termálkutat, egyre kockázatosabbá vált a felújítása, ezért új kutat kellett fúrni – számolt be róla a Termál Online.

Még októberben kezdték meg egy új termálkút fúrását Bükfürdőn. A 102 millió forintba kerülő munkálatokat az tette szükségessé, hogy az egyik termálkút már nagyon elöregedett. A Büki Híradó beszámolója szerint decemberben siker koronázta a kutatófúrást és 1130 méter mélyen termálvizet találtak.

A helyi televízió hírműsorának Németh Csaba, a Büki Gyógyfürdő Zrt. műszaki igazgatója beszélt a termálkút fúrásának a részleteiről. A szakember elmondta, hogy a most kiváltandó, 3-as számú termálkutat 1972-ben fúrták. A probléma az volt, hogy a magas ásványianyag-tartalmú víz miatt újra és újra vízkőlerakódások keletkeztek a 11 centiméter átmérőjű csövek falán.

Büki gyógyfürdő
Büki gyógyfürdő
Zergi Borbála

Bükfürdőn a magas sótartalmú víz folyamatosan eltömítette az egyik termálkutat, egyre kockázatosabbá vált a felújítása, ezért új kutat kellett fúrni – számolt be róla a Termál Online. Még októberben kezdték meg egy új termálkút fúrását Bükfürdőn. A 102 millió forintba kerülő munkálatokat az tette szükségessé, hogy az egyik termálkút már nagyon elöregedett. A Büki Híradó beszámolója szerint decemberben siker koronázta a kutatófúrást és 1130 méter mélyen termálvizet találtak.

A helyi televízió hírműsorának Németh Csaba, a Büki Gyógyfürdő Zrt. műszaki igazgatója beszélt a termálkút fúrásának a részleteiről. A szakember elmondta, hogy a most kiváltandó, 3-as számú termálkutat 1972-ben fúrták. A probléma az volt, hogy a magas ásványianyag-tartalmú víz miatt újra és újra vízkőlerakódások keletkeztek a 11 centiméter átmérőjű csövek falán.

Büki gyógyfürdő
Büki gyógyfürdő
Zergi Borbála

A lerakódások miatt a kút nyomása és vízhozama egy idő után lecsökkent. Németh Csaba elmondta azt is, hogy ez nem érte őket váratlanul, hiszen már a kezdetektől fogva szembesültek a problémával. Emiatt a 3-as termálkutat 1984-ben, 1991-ben, 2000-ben, 2002-ben is javították egy átfúrásos módszerrel. Azonban bizonyos számú felújítás után sérülhet a cső, ezért elkerülhetetlen volt egy új kút fúrása.

Kinti gyógymedencében
Kinti gyógymedencében
Zergi Borbála

Az első mérések alapján a várakozásoknak megfelelő a kút vízhozama, hőmérséklete és nagy valószínűséggel ugyanolyan minőségű vizet ad, mint a korábbi termálkút. A település honlapján arról írnak, hogy tavasszal már a fürdő is használatba veheti az új termálkút vizét.

Forrás: Termál Online

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód