Új vezért kapott a Szerencsejáték Zrt.

Itt van az új igazgató életpályája is.

Mager Andrea, nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter 2021. október 1-gyel Bozóky Alexet nevezte ki a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatójának - közölte lapunkkal a NVTNM Sajtó és Kommunikációs Főosztálya.

Bozóky Alex pályafutását a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban kezdte jogászként. Ezt követően 2014-2019 között a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban és a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter munkaszervezetében foglalkozott vagyongazdálkodással, szakmai vezetőként számos kiemelt állami tulajdonú gazdasági társasággal kapcsolatos tulajdonosi döntés előkészítésében vett részt.

Ebben az időszakban ellátta továbbá az Antenna Hungária Zrt. és a HungaroControl Zrt. felügyelőbizottsági elnöki feladatait, valamint tagja volt a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. Igazgatóságának is. Az elmúlt években a Szerencsejáték Zrt. igazgatósági tagja, illetve a társaság egyes kiemelt stratégiai feladatainak végrehajtását koordinálta - olvasható a közleményben.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek