Újabb 180 nappal, vagyis fél évvel meghosszabbítják a veszélyhelyzetet - derült ki a csütörtök este megjelent Magyar Közlönyből.
Ebben azt írják, erre azért kerül sor, hogy
Magyarországon 2020 márciusa óta van érvényben a veszélyhelyzet. Előbb a koronavírus-járvány miatt, tavaly óta pedig a orosz-ukrán háború miatt. Ennek a meghosszabbítása azt is jelenti, az országot november 25-ig rendeletekkel kormányozzák.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!