Többek között egy Zala megyei szakasz is.
A személyautóval közlekedőknek díjkötelessé vált többek között, az M0-s, M4-es, M44-es autóút teljes hossza, az M30-as autópályán Miskolc elkerülő szakasza, az M31-es autópálya, valamint az M76-os autóút Balatonszentgyörgy és Fenékpuszta közötti része – írja csütörtök reggeli tájékoztatójában az Útinform.
Az M76-os
MTI/Varga György
A gyorsforgalmi utak közül már csak az M9-es és M80-as autóút teljes hossza, az M8-as autópálya végig, valamint az M60-as autópálya a Pécs-Nyugat csomópont és a végcsomópont közötti két kilométeres szakasza maradt díjmentes – emlékeztet a cég.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!