A turista öt napja érkezett az országba a kínai Hubej tartományból, ami a koronavírus epicentruma - idézte a YLE finn közszolgálati lap beszámolóját a 24.hu. Ő még közvetlenül azelőtt érkezett, hogy kijárási tilalmat vezettek volna be a hatóságok a betegség megfékezésének érdekében. Mint kiderült, a fertőzött beteg egy 32 éves nő és relatíve jó az egészségi állapota.
A hivatalos tájékoztatás szerint körülbelül 15-en kerültek kapcsolatba a fertőzöttel az elmúlt napokban. Őket az elkövetkező 14 napban megfigyelés alatt tartják az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint. A fertőzöttségnek kitett emberek többsége külföldi állampolgár. A koronavírus már több mint 16 országban jelent meg, Európában eddig Franciaország és Németország volt bizonyítottan érintett.
Az MTI ugyanakkor arról számolt be, hogy a koronavírus terjedéséről tartott vitát az Európai Parlament szerdán Brüsszelben.
Nikolina Brnac, az Európai Tanácsot képviselő horvát politikus elmondta, hogy az EU nagyon komoly veszi a SARS-hoz genetikailag hasonló új vírust. A vírus nagyon veszélyes, a halálozási ráta három százalék, lappangási ideje pedig hosszabb, mint a SARS-é. Európai állampolgárok egyelőre nem betegedtek meg - közölte.
Stella Kyriakides, az unió egészségügyért felelős biztosa elmondta, hogy a helyzet nagyon gyorsan változik, és ennek súlyos közegészségügyi következményei lesznek.