Ujhelyi István nem indul az EP-választáson

Az MSZP-ből tavaly kilépett politikus nyolc évet töltött az Európai Parlamentben.

Nem indul európai parlamenti mandátumért Ujhelyi István - jelentette be nyílt levélben a politikus.

Ujhelyi 2014-től 2022-ig volt az MSZP EP-képviselője, 2022-től a függetlenek között ül, kétszer választották meg az EP év képviselőjének.

Ujhelyi István Szombathelyen 2021-ben
Mészáros D. Zsolt

A politikus tavaly távozott Kilép az MSZP-ből Ujhelyi István 2022. October 02. 10:25 az MSZP-ből, majd megalapított az Esély Közösség nevű szervezetet.

Ujhelyi jövőre távozik az EP-ből, egyelőre nem adott egyértelmű választ arra, hogy a politikában marad-e.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet