„Újjáépítenék” a zsámbéki templomot

Bár az ICOMOS nevű nemzetközi műemlékvédelmi szervezet olyan terveket tart elfogadhatónak, „amelyek szerint a romtemplom a megújulása után – továbbra is romként – megőrzi páratlan artisztikus, történeti megjelenését”.

Ha a zsámbéki romtemplom újjáépül, azzal szimbolikusan is véget ér a modern műemlékvédelem Magyarországon – írja a hvg.hu.

Az 1220-as években késő román–kora gótikus stílusban épült, majd a XV. században gótikus stílusban kibővített bazilika nemcsak a középkori magyar templomépítészet egyik ikonikus darabja, hanem a honi műemlékvédelemé is.

A gyönyörű épületet különös kivételként nem a török, hanem egy XVIII. századi földrengés döntötte romba. Mára ez az ország egyik legfestőibb romja, amely a település szimbóluma, fő turisztikai látványossága, szabadtéri rendezvények otthona, és persze az egyik legnagyobb műemlékvédelmi kihívás.

Zsámbéki templom
építészfórum

A templom és a hozzá kapcsolódó kolostor újjáépítésére építészeti pályázatot írt ki az önkormányzat, aminek határideje a napokban járt le . Bár az ICOMOS nevű nemzetközi műemlékvédelmi szervezet olyan terveket tart elfogadhatónak, „amelyek szerint a romtemplom a megújulása után – továbbra is romként – megőrzi páratlan artisztikus, történeti megjelenését”, a pályázat kifejezetten a visszaépítést preferálja.

A kiírásra 16 érvényes pályamű érkezett, és a döntést építészekből, egyházi és helyi potentátokból álló bizottság hozza majd meg a héten. A romokért aggódók így csak abban reménykedhetnek, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben nem fenyeget a megvalósulás.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek