Újra megkezdi a termelést a győri Audi gyár

A cég átfogó intézkedéscsomag bevezetésével venné elejét a koronavírus-járvány üzemen belüli terjedésének.

Kedden újraindul a termelés az Audi Hungaria győri gyárában – írja a Kisalföld. A lap szerint a cég átfogó intézkedéscsomagot dolgozott ki a járvány terjedésének elkerülésére, igazodva a magyar egészségügyi hatóságok előírásaihoz is. A távolságtartás az óvintézkedések egyik sarkalatos pontja: azokon a munkahelyeken, ahol a munkavégzést fenn kell tartani, a 1,5 méteres biztonsági távolságot be kell tartani. A cikk emlékeztetett, hogy a személyes kontaktusok kiváltása érdekében például a személyzeti osztály telefonos ügyfélszolgálatot indított.

A cégnél a járvány kitörését követően bevezették a koronavírus-fertőzés gyanújával jelentkező munkatársakra vonatkozó ellátási rendet távkonzultációval és digitális rendeléssel, lezárták a munkahelyi éttermeket, és a munkába jutást segítendő megduplázták a szerződéses járataik számát, a buszokat pedig folyamatosan fertőtlenítik. A cég közölte azt is, hogy a munkatársak ötlete nyomán 3D-nyomtató segítségével védőmaszkokhoz terveznek alkatrészeket készíteni. A projektben együttműködnek a konszern más gyártó telephelyeivel. Az első prototípusokat már legyártották.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek