Ungár Péternek százharminc millióval kevesebbje van – de nem nagyon érzi meg

Nem lehet tudni, mire költötte. De még így is ő az egyik leggazdagabb képviselő.

Az LMP szorgalmas volt, már pénteken délben nyilvánosságra hozta parlamenti frakciója és a képviselők házas-, illetve élettársainak nyilatkozatait. - írja az index.hu - Így derülhetett ki, hogy az egyik legvagyonosabb honatya, Ungár Péter anyagi helyzete hogyan változott az elmúlt évben. A szombathelyi közéletben jelentős szerepet vállaló LMP-s politikus még 2018-ban nagyjából 15 milliárdra becsülte a vagyonát, amelynek egyik – ha nem is a legértékesebb, de a legvitatottabb – elemétől a 2019-es vagyonnyilatkozata alapján ugyanakkor még abban az évben meg is vált. - írja az index.hu.

Ungár Péter interjú
Mészáros D. Zsolt

Ungárnak viszont továbbra is 17 százalékos tulajdonrésze van a testvérével és édesanyjával, Schmidt Máriával közös cégükben, a Pió-21 Kft.-ben, amely a BIF nagyrészvényese. Az már a 2018-as és a 2019-es vagyonnyilatkozatban is szerepelt, hogy az Azonnali.hu híroldalt kiadó cég 90 százaléka az övé. Emellett 45 százalékban tulajdonos egy szombathelyi cégben, a költői nevű Kő a Mezőn Nonprofit Kft.-ben, ezek a vagyonelemek pedig legfrissebb bevallásban is feltűnnek.

Schmidt Mária és Ungár Péter
Nyugat.hu

Ungár pénzügyeiben azonban némi változás állt be: a tavalyi nyilatkozata szerint banki megtakarításai összesen (kerekítve) 197 milliót tettek ki, amiből 82,7 millió forint volt forintban, devizában pedig 8,1 millió, továbbá volt még más formában 106,2 millió forint megtakarítása is.

Idei bevallásában ezzel szemben már az szerepel, hogy az összes megtakarítása 64,2 millió forint. Forintban 5,4 millió, devizában mintegy 8,8 millió forint megtakarítást tüntetett fel, valamint további 50 millió forintot. Ungár Péternek tehát 132,8 millió forinttal van kevesebbje, mint egy évvel korábban. Azt egyelőre nem tudni, Ungár mire költött el ennyi pénzt, az ugyanakkor biztos, hogy új vagyonelemmel a nyilatkozat alapján nem gazdagodott.

Nekünk adott interjújában is beszélt a pénzhez aló viszonyáról, amit itt olvashatnak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet