Ungár Péter az LMP listavezetője

Az ellenzéki közös listán így vélhetően befutó helyre kerül Czeglédy Csaba volt ellenfele.

Az LMP-Magyarország Zöld Pártjának tisztújító kongresszusa jelenleg is tart. A listahelyekről szóló szavazás zajlik, azonban az első 5 helyről már megszületett a döntés, mely a következő:

A közös ellenzéki listán az LMP listavezetője Ungár Péter, az LMP országos elnökségének titkára - aki a szombathelyi előválasztáson Czeglédy Csaba ellenfele volt -, második helyen Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke, a harmadik Dr. Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője, negyedik Bakos Bernadett, az LMP kőbányai önkormányzati képviselője, ötödik helyre pedig Ferenczi István az LMP kispesti önkormányzati képviselője került.

Annak érdekében, hogy az LMP-frakció a lehető legerősebb legyen, a listán nem szerepelnek azok, akik az előválasztás eredményeképpen egy az egyben felveszik a küzdelmet a kormánypárti indulókkal. Nem szerepel így a listán Dr. Schmuck Erzsébet, Csárdi Antal és Hohn Krisztina – áll a párt szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet