Ungár Péter szerint Orbán Viktor nem fizetett a horvátországi nyaralójuk használatáért

Korábban az erre vonatkozó kérdésre nem volt hajlandó válaszolni. Ahogy arra sem, hogy ezt korrupciónak tartja-e.

A magyar miniszterelnök nem fizetett azért, hogy a nyaralójukban tartózkodott - vallotta be a Gulyáságyú Média podcastjében az LMP társelnöke, amire az rtl.hu hívta fel a figyelmet. Az erre vonatkozó kérdésre korábban nem volt hajlandó válaszolni.

Mint arról mi is beszámoltunk, ebben az interjúban nem árulta el, hogy Orbán fizetett-e az ott tartózkodásért, és arra sem válaszolt, hogy más is volt-e Orbánnal, vagy hogy korrupciónak tartja-e az ügyet, mindenesetre az kiderült, hogy Orbán Schmidt Mária, Ungár édesanyja vendégeként nyaralt az abbáziai villában. Azt ugyanakkor többször megemlítette, hogy nem érti, hogy ő ebben az ügyben miért lett ennyire fontos, majd úgy fogalmazott, hogy ez egy "nettó rám húzott politikai ügy", amivel csak az LMP most induló EP-kampányának akarják elvenni az élét.

Most viszont az is kiderült, hogy édesanyja, Schmidt Mária örült volna, ha ez az ügy véget vet az ellenzéki karrierjének.

A beszélgetésben egyébként azt is megjegyezte, hogy az Orbán-rendszert pozitívabban éli meg, mint a Gyurcsány-rendszert.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet