Ungár Péter távozott a médiából, kiszállt a szombathelyi lapjából is

A volt LMP-s politikusnak korábban egész sajtóbirodalma volt, 2018-től ide tartozott a szombathelyi ugytudjuk.hu is.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából - tette közzé a volt LMP-s politikus egykori médiabirodalmának utolsó darabja, a Szombathelyen szerkesztett ugytudjuk.hu.

A közlemény szerint a lapot kiadó Kő a Mezőn NKft. teljes tulajdonjoga a lap főszerkesztőjéhez, Farkas Balázshoz került, aki eddig kisebbségi tulajdonos volt a kiadóban.

Ungár Péter a 2010-es években egész médiabirodalmat épített fel, aminek zászlóhajója az Azonnali.hu volt. A Szombathelyen szerkesztett és győri ügyekkel is foglalkozó uygtudjuk.hu-t 2018-ban, egy évvel az önkormányzati választások előtt alapították meg.

Ungár Péter a Nyugat.hu szerkesztőségében 2023-ban
Mészáros D. Zsolt

A lapnak egészen mostanáig Ungár Péter volt a többségi tulajdonosa, úgy, hogy 2021-ben Ungár Péter jelöltként indult az ellenzéki előválasztáson, amit aztán el is veszített Czeglédy Csaba ellen. Ungár a 2022-es választáson elért újabb fideszes kétharmad után kezdte el leépíteni médiabirodalmát, először az Azonnali.hu-t zárta be, majd sorra szűnt meg a többi, többségében városi online lapként működő médiuma. Az utóbbi időben már csak ugytudjuk.hu maradt az egykori Ungár-birodalomból.

Az Opten céginformációs adatbázis megerősítette, hogy Ungár kiszállt a Kő a mezőn NKft-ből, aminek Farkas Balázs a 100 százalékos tulajdonosa.

Ungár egyébként idén januárban jelentette be Kiszáll a politikából Ungár Péter, a gyermekvédelemben folytatná January 15. 07:23 , hogy kiszáll a politikából és gyerekvédelemmel akar foglalkozni. És irodalommal is, hiszen a Bloomsday programjai között mutatták be júniusban Ungár debütáló verseskötetét.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet