Unió: ársapkát kap az orosz olaj

Az Európai Unió tagországai pénteken előzetesen megállapodtak abban, hogy a G7-tel kötött megállapodás alapján felső határt szabnak a tengeren szállított orosz kőolaj hordónkénti árára, amely 60 dollár lesz.

Az ársapkáról szóló döntést Andrzej Sados, Lengyelország Európai Unió mellé rendelt állandó képviseletének vezetője jelentette be pénteken. Közölte azt is, hogy bár Varsó alacsonyabb árat követelt, végül visszavonta kifogását az orosz nyersolaj felső árszintjének meghatározását célzó európai javaslattal szemben - írja a klubradio.hu .

Az uniós nagykövetek pénteki tanácskozásán létrejött megállapodással az Európai Unió csatlakozik a Franciaországot, Németországot, Olaszországot, Japánt, az Egyesült Királyságot, az Egyesült Államokat és Kanadát tömörítő G7 csoport által szorgalmazott javaslathoz – közölte Sados. Hozzátette, az árszintet felülvizsgálják kéthavonta.

A lengyel hozzájárulás lehetővé teszi az EU számára, hogy előrehaladjon a javaslat jóváhagyásával. Az intézkedést már ezen a hétvégén hivatalossá tehetik – nyilatkozta a lengyel politikus.

Uniós diplomaták tájékoztatása szerint az EU és a G7-csoport hivatalos bejelentése vasárnapra várható, mielőtt december 5-én életbe lép az orosz olajimport túlnyomó többségére vonatkozó EU-embargó.

A nagykövetek abban is megállapodtak, hogy a hétvégén újabb tárgyalási fordulót indítanak Oroszországgal szembeni további uniós szankciók meghozataláról azzal a céllal, hogy új korlátozásokat vezessenek be az orosz gazdaságra és a kulcsfontosságú orosz tisztségviselőkre vonatkozóan.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek