Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Évek óta üresen áll a kollégium, még meddig?

Kihasználatlanul várja sorsát, bérlő vagy vevő évek óta nem akadt a Petőfi Sándor utcai, egykori kollégium épületére.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Paragvári utca felől érkezve szembetaláljuk magunkat a hatalmas épülettel, amely részben leengedett redőnyökkel, s helyenként kicsit kopottasan várja szebb napjait. Pár éve még a Teleki Blanka Szakképző lánykollégiumaként üzemelt, de egy ideje már üresen áll (ha jól tudjuk 2008 óta).

Petőfi Sándor utca 14. - volt kollégium
Az épület üresen várja további sorsát
Garai Antal Atom

Az épület az önkormányzaté, az utóbbi években többen is érdeklődtek utána (alapítványok, egyesületek), de még nem sikerült kiadni, ebben többek közt közrejátszik az is, hogy az udvar csak az épületen keresztül közelíthető meg, nincs külön bejárata, ahol esetleg autóval be lehetne hajtani. Eladásra is kínálták már 2010-ben és 2011-ben is, derül ki a pályázati anyagokból, de úgy tűnik vevő sem akadt.

A volt kollégium egyébként hatalmas: pincehelyiségek, hálószobák, tanulószoba, fürdő és egyéb kiszolgálóhelyiségek helyezkednek el a három szinten, 483 négyzetméteren. 1913-ban épült, nyilván összközműves, felújítva 1992-ben volt.

Egy olvasónk jelezte, hogy omladozik az épület és leszakadtak a csatornái. Ezt mi nem tapasztaltuk a helyszínen, vagyis csak részben: az épület szélén akadhatott egy kis csatornaprobléma, ami kikezdte a vakolatot, de ezt már megoldották. Az egyéb vakolathiány (két-három helyen) pedig az évek során szép lassan nőtt a mostani méretére, úgy tudjuk, hogy a karbantartás részeként erre is odafigyelnek, és idővel javítják, ha szükséges.

Petőfi Sándor utca 14. - volt kollégium
Két-három helyen hiányzik némi vakolat, lábtámasztós magasságban
Garai Antal Atom

Mi először arra tippeltünk az épület sorsát illetően, hogy a járási hivatal kap majd itt helyet, de ez a variáció ugrott, ami nem is baj, hiszen úgy tudjuk, hogy a hivatalnak ingyen biztosít helyet az önkormányzat, és most központibb helyen is van az ügyintézés. Egyelőre üres és még az is maradhat egy darabig, gyarapítva ezzel a belvárosi "szellemházak" táborát.

Egyelőre nincs vevő, az önkormányzat értékesíteni szeretné

Az városházán is érdeklődtünk az épület sorsáról, az alábbi tájékoztatást kaptuk:
Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése 2007-ben döntött a nevelési-oktatási intézmények átszervezéséről, és ennek keretében kimondta a Teleki Blanka Szakképző Iskola Petőfi S. u. 14. szám alatti ingatlanban működő kollégiumának 2007. július 31. napjával történő megszüntetését is. A Közgyűlés a 288/2008. (VI. 19.) Kgy. sz. határozatával döntött a funkcióját vesztett, üresen álló épület nyilvános liciteljárás keretében történő értékesítéséről.

Az ingatlan eladására az önkormányzat az elmúlt években többször kísérletet tett, azonban a meghirdetett liciteljárások eddig eredménytelenül zárultak, mivel a kiírásokra egy ajánlat sem érkezett.

Előreláthatólag a közeljövőben újabb pályázati kiírást fogunk az ingatlan értékesítésére vonatkozóan közzétenni. Az értékesítésre kijelölt ingatlan kezelője, a SZOVA Zrt. a szükséges karbantartásokat elvégzi az épületen.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu
Hirdetés
Hirdetés

Kapcsolódó cikkeink

Mi lesz az egykori Szentlélek Patikával?

A régi Fő téri patika üzletének és bútorainak sorsáról érdeklődtünk, amelyet lassan egy éve megvett egy ingatlanhasznosító Kft.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Közélet

Hirdetés
Hirdetés
Tovább az oldalra