Megérkeztek az áprilisi kőzet- és levegővizsgálatok eredményei a szombathelyi Oladi Platón – közölte a Vas Vármegyei Kormányhivatal.
A hivatal tájékoztatása szerint április 20. és 22. között újabb mintavételeket végeztek a területen. A vizsgálatok célja az volt, hogy pontosabb képet kapjanak az azbesztszennyezés kiterjedéséről és a levegő terheltségéről.
A laboratórium összesen 70 kőzetmintát vett a mintegy 12 kilométeres úthálózatról. Az eredmények alapján 54 minta tartalmazott azbesztet, vagyis a szennyeződés szinte minden utcában jelen van.
Levegővizsgálatot négy ponton végeztek, 24 órás méréssel, így az eredmények összevethetők a jogszabályban rögzített határértékekkel. Két mérési pont a Síp utcában volt – ugyanott, ahol korábban is mértek –, emellett a Márton Áron utcában és a Sáfrány utcában is vizsgálták a levegőt.
A mérések három helyszínen meghaladták az előírt 1000 rostszálas határértéket. A Síp utcában 1000, illetve 1500 rostszálat mértek, míg a Márton Áron utcában szintén 1500 rostszál volt az eredmény. A Sáfrány utcában ugyanakkor a mérés az egészségügyi határérték alatt maradt.
A kormányhivatal kiemelte: a vizsgálatok idején már érvényben voltak a korábban bevezetett biztonsági intézkedések, vagyis a forgalom- és sebességkorlátozás, valamint a rendszeres locsolás. A közlés szerint ezek az intézkedések nagyságrendekkel csökkentették a környezetterhelést.
A mérési dokumentumokat és a szennyezettséget bemutató térképes összesítést a kormányhivatal honlapján tették közzé. A térképet a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály készítette.
A kőzetvizsgálatokat magyar laboratórium végezte, míg a levegővizsgálatokat egy osztrák labor készítette, amely korábban kontrollméréseket is végzett a helyszínen. Emiatt a levegővizsgálati dokumentáció német nyelvű.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!