Iszonyatos összeget szed be az autósoktól a kormány a változatlan jövedéki adóval

Hét év alatt több mint félezer milliárdot.

Számítások szerint 2011 és 2018 között összesen 665 milliárd forintot vett ki az autósok zsebéből a Fidesz-KDNP-kormány azzal, hogy nem csökkentette az üzemanyagok jövedékiadó-tartalmát az unió által engedélyezett legalsó szintre. - írja a hvg.hu.

Folyik a pénz
napi.hu

A kabinet mára azonban már kényszerpályára került, a csökkentésről álmodni sem lehet, ugyanis a két termék unió által engedélyezett, euróban meghatározott legalacsonyabb adószintje a forintgyengülés miatt beérte, sőt néhány fillérrel alighanem meg is haladja a hazai jövedékiadó-szintet. A forint sorra dönti a negatív rekordokat, a mélyrepülés így nem csak az olajáron, hanem az adón keresztül is emelési nyomást fejt ki az üzemanyagárakra.

Emlékezetes, a Fidesz ellenzékből még rendszeresen követelte az üzemanyagok adószintjének az unió által megengedett legalacsonyabb szintre csökkentését. 2010 óta azonban, mióta kormányon van Orbán Viktor és miniszterei, nem csökkentették a vonatkozó adóterhet. Az átlag 391 forinton álló benzinen jelenleg 120, a mintegy 417 forintért mért gázolajon pedig 110,35 forint a literenkénti jövedéki adó. Az áfa ezen plusz 32, illetve 30 forint.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság