Van egy jó hírünk a művészet szerelmeseinek: Idén is lesz Nyolc Ág Művésztábor!

Jön Nádas Péter, Terék Anna, Doma Bence, Agócs Márton, Vida Kamilla, Molnár T. Eszter, az IDEGEN és a Grabovski!

2021. augusztus 18. és 23. között nyitja meg kapuit a Nyolc Ág Művésztábor, immár ötödik alkalommal, ezúttal az Alsóújlaki Szabadidőközpontban. Mindenkit szeretettel várnak táborba, aki alkotni szeretne vagy csak művészettel és kultúrával körülvéve szeretné kipihenni az elmúlt év fáradalmait egy inspiráló, világtól elzárt és csodálatos környezetben.

Idén jön többek között Nádas Péter, Terék Anna, Vida Kamilla, Molnár T. Eszter és az Alföld Folyóirat szerkesztősége is, valamint az SzFE elsős drámainstruktor osztályának volt és jelenlegi hallgatói színházi társasjátékot is tartanak, Kustos Júlia és Fehér Renátó pedig líraműhelyt vezetnek majd.

A zenei vonalért idén Doma Bence, Agócs Márton, az IDEGEN, a Grabovski, a Sorbonne Sexual, a Caesar’s Bread és a Garcia Lorca Halott fog felelni. Mindemellett pedig napközben még számos pihentető programmal, beszélgetéssel és kézműves workshoppal készülnek a szervezők.

Szép Kornél

Íme a teljes program:

Augusztus 18. – nulladik nap

  • Napközben / érkezés, tereprendezés, dekorálás
  • 20:00 / Agócs Márton (Aurevoir) akusztikus koncert
  • 21:00 / filmvetítés – Bodorkós Máté: Próbaterem
  • Augusztus 19.

  • 09:00 / reggeli
  • Délelőtt / szabad foglalkozás, vezetett jóga és meditáció
  • 12:00 / ebéd + tábormegnyitó
  • 13:00 / Szabad Európa Tv
  • 15:00 / Alföld Folyóirat lapszámbemutató és beszélgetés a szerkesztőséggel. Vendégek: Szirák Péter, Lapis József, Áfra János
  • 16:30 / Bevezetés a kritikaírásba, kritikaműhely. Vezetik: Lapis József, Katona Alexandra
  • 20:00 / Caesar’s Bread koncert
  • 21:00 / Grabovski koncert
  • 22:00 / Dj
  • Augusztus 20.

  • 09:00 / reggeli
  • Délelőtt / szabad foglalkozás, vezetett jóga és meditáció
  • 12:00 / ebéd
  • 13:00 / Líraműhely – Vezetik: Kustos Júlia, Fehér Renátó
  • 15:00 / drámafoglalkozás
  • 16:00 / Stamler Lili faműves workshop
  • 18:00 / Női irodalom, feminizmus és annak kritikai vonzatai a magyar irodalomban – Vendégek: Vida Kamilla, Terék Anna, Molnár T. Eszter
  • 20:00 / Bevezetés a kriptozoológiába – Rémlények Magyarországon
  • 21:00 / Garcia Lorca Halott akusztikus koncert
  • 22:00 / dj
  • Augusztus 21.

  • 09:00 / reggeli
  • Délelőtt / szabad foglalkozás, vezetett jóga és meditáció
  • 12:00 / ebéd
  • 13:00 / Líraműhely – Vezetik: Kustos Júlia, Fehér Renátó
  • 16:00 / Flylow – beszélgetés
  • 17:30 / Csapatépítő játékok
  • 19:00 / Beszélgetés Nádas Péterrel
  • 20:00 / Doma Bence akusztikus koncert
  • 22:00 / dj
  • Augusztus 22.

  • 09:00 / reggeli
  • Délelőtt / szabad foglalkozás, vezetett jóga és meditáció
  • 12:00 / ebéd
  • 13:00 / Líraműhely – Vezetik: Kustos Júlia, Fehér Renátó
  • 15:00 / “Miénk a vár” – Az SzFE elsős drámainstruktor osztályának volt és jelenlegi hallgatóinak színházi társasjátéka
  • 17:00 / György Alida és André Ferenc zenés felolvasása
  • 18:00 / Faműves workshop
  • 20:00 / Sorbonne Sexual koncert
  • 21:00 / IDEGEN koncert
  • 22:00 / búcsúbuli
  • Állandó foglalkozás minden nap: Íjász- és történelmi workshop Kocsis Marcellel.

    Szép Kornél

    Egyéb tudnivalók:

  • A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, az űrlap itt érhető el.
  • Jelentkezési határidő: augusztus 10.
  • A tábor díja 3000 Ft / fő / programnap (a nulladik, érkező nap ingyenes) – ez tartalmazza az étkeztetést, az ivóvizet, a higiéniai szereket, a programokat és a helyszínbért.
  • Csak adott koncerten való részvétel 1500 Ft / fő / koncertalkalom.
  • Belépés táborozóként kizárólag 18 év felett, védettségi igazolvánnyal lehetséges.
  • A koncerteken való részvétel esetében fiatalkorú kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkező, az alábbi űrlapot kitöltő, felnőtt kíséretével léphet a tábor helyszínére, majd a koncert után távozni köteles.
  • A belépéskor egy felelősségvállalási és táborszabályzati dokumentumot kell aláírni.
  • A táborban kizárólag sátrazási lehetőség biztosított. Ha szükséged van sátorra, kérjük, jelezd az űrlap erre vonatkozó kérdésénél!
  • Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Programajánló