Erős kezdés kirándulásra, amikor egy masszív alkoholista piszkosfehér pólóban és kinyúlt tréningnadrágban veti bele magát a korhadt stégről a vízbe, miközben mi, naiv turisták ártatlan szemekkel szopogatjuk porba csöpögő jégkrémünket egy megviselt padon ülve.
Napfényt evő fiatalok
Nem egészen önszántából zuhant, sokkal inkább a napsütésben elnyúló, lebarnult fiatalok barátságos unszolására. A beígért fejesből orbitális csattanás és a lélegzetek elakadása lett. A produkció befejezését viszont egy közepes szaltóval honorálta a citromsárga fürdőnadrágban feszítő, a swagság útjára lépett arc, miután kiderült, hogy nincs emberhalál.
A természet is adja ehhez a legjobb formáját. Hasonlót utoljára a Bajor Alpokban láttam egy kényelmes kirándulás alkalmával, amikor egy kristálytiszta vizű hegyi tóba botlottunk az erdő közepén. Azzal a különbséggel, hogy Magyarországon nem nagyon létezik patakokon kívül az a fajta tiszta víz, amin métereken keresztül átlátni, egészen a meder aljáig. Csak a piszkosszürkés, barnás, balatonos hazai. Az Őrség azonban állja a sarat: körben a víz fölé burjánzó zöld fákkal, valódi erdővel, nem csak kókadozó cserjékkel és hervadt fűzfákkal a szikkadt gyep felett.
Nem szabad a strand, de van hot dog
Nyilván keveset láttunk eddig életünkben, tényleg nem vagyunk sokat tapasztalt, világlátott emberek, de az a halovány benyomásunk, hogy ritka egy ilyen erdei tó. Az már nem annyira, hogy mindjárt ott a parton a kerítés meg a jegyszedő bódé: ha fürödni akarunk, fizetni kell. A tó más részein bele lehet botlani olyan táblákba, hogy "fürödni tilos".
Nem azért, mert bármi baja lenne az embernek, ha belecsobbanna a vízbe. A veszély csak annyiban valódi, hogy tele van a part horgászokkal, ebből következően damilok végén zsákmányra leső horgokkal is. Kivéve a fizetős strandon, és a stég környékén, ahol a fiatalok tengetik fülledt, felejthető, nyári napjaikat. Ott a büfé is mellette, de kapott egy másikat a fizetős strand is. Ki is van írva rá nagy betűkkel: hot dog. Ez itt kulcsszó, egyből érezni.
Messze még a vége
Kicsit ugyan kopott a fű a strand meredek domboldalán, de azért hívogató a harminc feletti hőségben. Ahogy a tó körüli sétány is, ahol a hatalmas fák árnyékában krúzolhatunk a déli verőn. A partján több helyen is kerítések, nyaralók, akad közöttük újszerű is. Azt mondják a vasiak, ez már nem a fénykora a tónak, volt olyan is. De aki látta már elfelejtett dolgok vánszorgó pusztulását, az tudja, hogy a halál nem így néz ki, messze van még a vég.
Ezt érezzük abból is, hogy bár a fagyis zárva az út mellett, azért a pecsenyés megél a két büfé jelenléte ellenére is. És miközben már leverték az eladó táblát a ‘80-as éveket idéző apró faházakkal telehintett területre, azért áll bent a bungallók között néhány alsó középkategóriás autó, és szemben velük egy amerikai road movie-t idéző motel, meg egy egyáltalán nem kihalt kemping. Leesnek az állak, mert erre azért nem számítottunk.
A Balaton alatt
Elhagyott házat is csak egyet látunk a parton, a többiben mind mocorog az emberi élet. Valószínűleg a legtöbb közülük ki van adva. Bérelni egyébként apartmant már tízezer forintért is lehet - meg drágábban is -, a strandbelépő 450, a Magnum meg ötszáz a büfében. Azaz kicsit alatta vagyunk a balatoni áraknak.
Meg a színvonalnak és a lehetőségeknek is, viszont az Őrség fáit azért nehéz überelni, főleg ha valakit a természet is lenyűgöz. Úgyhogy kiegyensúlyozottabb a helyzet, ha ár/érték arányt nézünk, bár az egész inkább ízlés kérdése. Egy délután alatt nem sikerült lebuknunk mélyebbre, talán jövőre nagyobb lesz a merítés. Idén még marad a Balaton.
