Vádat emelhetnek Hágában Bolsonaro ellen az amazóniai esőerdők miatt

Az őslakosok és emberi jogi szervezetek azt kérik, hogy vonják felelősségre Bolsonarót a környezetvédelmi politika szétverése, súlyos környezeti károkozás és a brazil őslakosok jogainak megsértése miatt.

William Bourdon párizsi ügyvéd előzetes vizsgálat iránti kérelmet nyújtott be Bolsonaro ügyében pénteken a hollandiai hágai Nemzetközi Büntetőbírósághoz.

Bolsonaro 2019-es hivatalba lépése óta az amazóniai esőerdő hatalmas része megsemmisült, és az őslakos közösségek is veszélybe kerültek. Az erdőirtás két év alatt csaknem 50%-ot emelkedett, az őslakos területek, rezervátumok elfoglalása 2019-ben 135%-kal nőtt.

A tudósok arra figyelmeztettek, hogy Bolsonaro környezetpusztító politikája visszafordíthatatlan következményekkel járhat, az amazóniai esőerdőket és a trópusi őserdőket szavannává változtathatja. „Bolsonaro nemcsak a brazil őslakosok számára jelent kockázatot, hanem globális probléma is, amit tesz, kihat az egész bolygóra.” - írja a Telex.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek