Film, színház, muzsika...
Egyrészt egy klasszikus műfaji kliséken korcsolyázó vígjáték, valami történet-féle, panelekből összeollózva. És sok paródiával. Részleteiben minden valahonnan ismerős, arányaiban mégis ügyesen kikevert koktél. Míg az első Valami Amerika hangulati hátterét a profi (reklám)film és a show business világa adta, most egy hangárban épülő-készülő musical-színház, az East-West című darab (egy romantikus 56-os musical-féle) kulisszái mögé kukkanthatunk be.
Erre szövetkezik a három testvér (Tomi, Ákos és András). Tini-gimis amerikai giccsekből ismerős szálak: van egy csapat siheder, nekiáll darabot próbálni, éneklő - táncoló lányok és srácok lelkesednek, mindenki roppant tehetséges, szerelmi gabalyodás, először nagyon nem megy, aztán már alakul, valaki azonban bedobja a törülközőt, szerelmi bánat, a legvégén a premierre mégis minden összeáll, beugrás, siker, csók.
Herendi Gábor ezeket a paneleket ügyesen aktualizálja, csavarint rajtuk, új szálakkal frissíti. Közben mindvégig görbe tükröt tart a műfaji film kliséi elé.
Fricskái a művészfilmeseket sem kímélik, oda-odaszurkál a kortársaknak is. A lottófőnyereménynek hála ugyanis megvalósul Tamás nagy álma, privát alkotói filmje, a Bűnös város, amelyből elég az utolsó képsort magunk elé idéznünk: a sárgálló búzatábla közepén Kovács Lajos patetikus ábrázattal fejbelövi magát. Önmaga paródiája.
A film amúgy valahol itt kezdődik, a Bűvös város ugyanis csúnyán megbukik. Tamás vigasztalhatatlan, az eladatlan DVD-hegyek között vergődik, nagyon sajnálja magát. Fogytán a lottónyereményből szerzett pénz is. Ekkor érkezik egy képeslap, amely segítségével a három fivér egészen New Yorkig szalad, ahol a börtönből frissen szabadult szélhámos, Alex nyomára bukkannak.
Újabb svindli után azonban azon kapják magukat, hogy maradék pénzükért rájuk sóztak egy pocsék darabot, amely már csúfosan megbukott a Broadwayn. Hogy legalább némi pénzhez jussanak, nincs mit tenni, megrendezik Pesten. Egy New York-i lapdance bárból előkerül Timi is, aki főszerepre vágyik. A potenciazavarából alig kigyógyult Ákos bosszútól hajtva összekefél egy tánckart, Bala, a maffiózó viszont a lányát szeretné látni a főszerepben. Közben Eszter és Tamás hidegháborút vív egymással. A többit nem mesélem el, úgyis ki lehet találni, a mozi első harmadában már tudni lehet, ki kivel párosodik, de minket ez csöppet sem zavar.
Valami magyar Micimackó
Az első résszel a kapcsolatot leginkább az ismerős figurák teremtik meg. A három napszemüveges fivérről „a Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacső” villan be, karaktereikről azonban ádáz módon a Micimackó jut eszembe. A legidősebb (Szabó Győző) a macsó, akinek ugyan átmenetileg nem áll fel, de azért mindig a talpára esik, ő a Tigris. Aztán a középső, (Pindoch Csaba) a Bűnös város meg nem értett rendezője, a melankolikus, depis Micimackó. Méze a filmje, csak azt hajtogatja… És a legkisebb szemüveges (Hujber Feri) művészlélek, a kis romantikus Malacka. Alaptípusok, esetlenek, ezzel együtt szerethetők, mint egy klasszikus mese hősei.
Sikerült Herendinek átmentenie az új történetbe Alexet (Szervét Tibor) is, kicsit ugyan haloványabb a szerepe, de sebaj, és Timit (Oroszlán Szonja), akinek még mindig jól áll a nagyon szőke kanca szerepe. Ónodi Eszter is hozza a tanárnős kötött pulcsis figurát, ő a Bagoly. Az első rész végén felbukkanó stopposlány alakja viszont nyomtalanul kihullott, de kapunk helyette András mellé egy másik lányt: Tompos Kátyát, a burokban nevelkedett maffiózócsemetét. A legnagyobb telitalálat azonban kétségkívül Csuja Imre, aki afféle magyar gengsztert alakít. Láttuk már nem egyszer hasonló szerepkörben, de itt él a figura. Lucia Brawley forróvérű koreográfusa sem rossz, ígéretesebb mint a Lolában. Mint egy operettben: gonoszok valójában nincsenek, ott legbelül mindenki esendő és szerethető alak.
Végezetül még valamit
Herendi érettebb rendező lett, kevesebb bakival dolgozik, és a színészei lubickolnak karaktereikben. Zeneileg is ahogy kell fülbemászó, Tankcsapdástul, Tóth Gabistul, tuti slágerek lesznek a Danubiuson, Hrutka Róbert is teszi a dolgát, akinek ez kell, fogyassza. A bújtatott reklámok kevésbé szembeötlők, mint az első szériában. A legvégén önironikusan, csokorba szedve azért kapunk a műfajból. Ügyes húzás, tessék hát kivárni a stáblistát is!