Évekkel ezelőtt zárt be a Hollán Ernő utcai Gödör étterem. A szombathelyiek körében kedvelt vendéglő másik helyre volt kénytelen költözni, mivel a helyiség az egyház tulajdona, az akkori püspökkel, Veres Andrással pedig nem tudott megegyezni az üzemeltető a bérleti díjról. A cég ugyanis azt mondta, hogy nem tudja kitermelni azt az összeget, amit a főbérlő megszabott.
Azóta évek óta üresen áll a pince, most azonban valami elkezdődött. Információink szerint belső átalakítást végeznek a helyiségen, hogy milyen céllal, azt a tulajdonos egyházmegyétől kérdeztük meg.
Válaszukban megerősítették, hogy valóban dolgoznak a régi Gödör pincéjében, de azt, hogy mi készül, egyelőre nem árulták el. Ahogy foglalmaztak, a továbbiakról később dönt az egyházmegye.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!