Néhány napja alapjaiban fordult ki életünk. A megváltozott helyzetet részben rögzítette, részben jogszabályokba foglalta a hétfőn kiadott kormányrendelet.
Ez szabályozza a boltok és a vendéglátóhelyek üzemeltetését, ez korlátozza az emberek gyülekezését és mozgását, és rendelkezik a büntetési tételekről is.
A jogszabályt azért kerestük meg a Magyarkozlony.hu oldalon, mert egyik olvasónk felhívta rá a figyelmet, hogy a média – és vele együtt az emberek – egy része rosszul értelmezi az egyik bekezdést.
A közhiedelemmel ellentétben ugyanis az éttermek nyitva lehetnek délután három óra után.
Valójában „csak” fogyasztani nem szabad ott, elvitelre lehet vásárolni, akár a helyiségben is.
Ez az „apróság” későbbiek folyamán fontos lehet a lakosságnak, és a túlélést jelentheti az vendéglátóknak is. (Szombathelyen több étterem is él a lehetőséggel.)
Ugyanez a jogszabály szabályozza a boltok nyitva tartását, a 70 év felettiek mozgását, a rendezvényeket és az azokon való megjelenés tilalmát.
Aki megszegi a szabályokat – amiket a rendőrség ellenőriz - azt minimum 5 ezer, maximum 500 ezer forinttal büntetik.
A két és féloldalas jogszabályt itt tudja elolvasni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!