Valószínűleg a legrégebbi kutyaábrázolásra bukkantak régészek Szaúd-Arábiában

Az Arab-sivatag két régészeti lelőhelyén talált rajzok legalább nyolcezer évesek lehetnek.

A sziklába vésett rajzok közepes méretű, fülüket hegyező, rövidorrú, kunkorodó farkú kutyákat ábrázolnak vadászjelentekben - írja az MTI.

A képeken több kutyát nyakukra erősített pórázon tartanak, amelyeket a vadászok derekához erősítettek - olvasható a Science című tudományos folyóirat honlapján.

Ha a képek korának meghatározása megállja a helyét, ez a legkorábbi bizonyíték póráz használatára, amelyet régészeti leletek között találtak.

A Journal of Anthropological Archaeology című folyóiratban közzétett tanulmányukban a szakemberek úgy vélik, ezek a sziklarajzok feltárják, hogy az emberiség az eddig véltnél ezer évvel korábban elsajátította a kutya háziasításának mesterségét.

A rajzokon látható, emberek által vezetett kutyák számos feladatot láttak el. Legalább 147 rajz vadászatot ábrázol különféle környezetben, ami arról árulkodik, hogy különböző évszakokban készíthették azokat.

A kutyák a Kánaán-kutyára hasonlítanak, amely több ezer éve jelent meg a Közel-Keleten, már Kr. e. 2000-ből származó egyiptomi rajzokon láthatunk ilyen kutyákat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek