Változik a buszközlekedés a jövő héten Szombathelyen - közölte Facebook-oldalán a Blaguss.
Mint írják, július 6-án (hétfőn) üzemkezdettől július 10-én (pénteken) üzemzárásig a Nádasdy Ferenc utca lezárásra kerül a Szelestey László utca – Széll Kálmán utca, valamint a Széll Kálmán utca – Kisfaludy Sándor utca szakaszokon.
Az említett időszakban a 8-as, 23-as, 27-es, 27A, 5H és 10H járatok terelt útvonalon közlekednek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!