"Eljárásról sem nekem, sem a Hivatalnak nincs tudomása, de természetesen állok elébe, szükség esetén mindenben együtt fogunk működni a hatóságokkal" - így reagált Vámos Zoltán fősipán vasárnap este megjelent cikkére
Feljelentést tettek a rendőrségen, hogy munkavégzés nélkül kaphattak fizetést a Vas Vármegyei Kormányhivatalnál April 26. 19:32 , miszerint több feljelentést tettek, mert felmerült a gyanú, hogy többen is úgy kaphattak fizetést a Vas Vármegyei Kormányhivatalnál, hogy tényleges munkát nem végeztek.
A feljelentési dokumentumban hét embert neveztek meg, közülük többen is Vámos - aki a Fidesz jelöltje volt a szombathelyi választókerületben - kampánycsapatában dolgozhattak.
A hamarosan leköszönő főispán hétfői Facebook-posztjában azt írta, az ügy egy "színtiszta politikai támadás, egy kísérlet a választáson vesztes jelölt, vagyis az én, és a korábbi hivatali vezetők meghurcolására."
Hozzátette, "a vereségem elismertem, ami egyben a közéleti szolgálatom végét is jelenti, de a munkatársaimmal együtt rengeteget dolgoztunk a vasi emberek érdekében az elmúlt négy évben, akinek tudtunk, segítettünk, azt nem fogom hagyni, hogy ezt az elvégzett munkát hamis állításokkal semmissé tegyék."
"A leghatározottabban ki fogok állni a saját és a kollégáim igazáért is" - közölte.
Az ügyben kerestük a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságot is, ám napok óta nem kommentálták értesüléseinket.