Késsel megsebesítette az élettársát, ezért vádat emelt az ügyészség egy 46 éves csepeli nő ellen - írta meg a 444.hu. A nő és a sebesült együtt élt egy XXI. kerületi lakásban. Gyakoriak voltak a veszekedések, amik gyakran tettelegességig fajultak.
A késelés után kibékültek, de a mosogatóban maradt a kés
2016. február 5-én a vádirat szerint a nő egész nap otthon tartózkodott, és iszogatott. Párja este érkezett haza, szintén ittasan. A két fél veszekedni kezdett, a nő pedig a vita hevében egy konyhakést szúrt a férfi hátába.
A szúrás után a férfi nem érezte a lábát, a nő pedig megijedt, hogy börtönbe kerül, ezért nem volt hajlandó mentőt hívni. Végül a sértett hívott segítséget, miután megegyeztek, hogy a rendőröknek azt mondják, a férfit hazaérkezéskor, a kapualjban szúrták meg.
A szemfüles rendőrök viszont megtalálták a vérest kést - a mosogatóban. A férfi kórházba került, ahol megműtötték, mert a szúrás életveszélyes gerincsérülést okozott. A nő ellen életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat az ügyészség.