A DailyMail bukkant rá egy ingatlanhirdetési oldalon erre a szerény kis lakásra, ami azelőtt virágboltként üzemelt. Azóta kicsit rendbe szedték és most, méretéhez képest rekordáron próbálnak túladni rajta. A jelenlegi tulajdonosok 275 ezer fontot kérnek érte, ami még angliai viszonylatban is soknak számít, nagyjából 100 ezer fonttal több, mint amennyiért a normál méretű ingatlanokat vesztegetik arrafelé. Ez a kis ház nem mellesleg ötöd akkora, mint egy átlagos angol lakás és fele akkora, mint egy vasúti vagon, de legalább a fekvése jó, csak kétutcányira van Tony Blair egykori lakásától.
Sajnos a szobanövényeinket csak a ház előtt tudjuk tárolni
Az ágy a bejárati ajtó felett, a WC-t pedig jobbra találod
S a kis szobába toppanék...Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!