Hétfőn délelőtt tizenegykor rendeltünk a szerkesztőségbe ételt, egész pontosan két darab dürümöt. Ha nagyon lomha szakáccsal számolunk, két dürüm elkészítése akkor sem tart tovább mondjuk tíz percnél.
Tegyük fel továbbá, hogy sok volt a rendelés, és a konyha kicsit elúszott a munkával. A két dürümnek akkor is maximum egy órán belül már a futárnál kell lennie, aki sietni fog, mert tudja, hogy késésben van, és bár nem rajta múlt, a vevő rajta fogja leverni.
Ezek után különösen érdekelt minket, hogy miért tartott két óra tíz percig, hogy ideérjen a kaja. A futárokkal szerencsére nem íratnak alá titoktartási nyilatkozatot, így megtudtuk tőle, hogy mindenki teljes gőzzel dolgozik, de az egész étteremre jut két futár, így szinte minden kiszállítással késnek.
Tulajdonképpen nyílt titok, hogy sok étterem a futárok létszámán és fizetésén spórol a legtöbbet, de koronavírusos időkben, amikor amúgy is csak kiszállítással üzemelhetnek a vendéglátók, kicsit értetlenül állunk a jelenség előtt.
A mai eset egyébként nem az első a korlátozások bevezetése óta. Több kollégánk több szombathelyi étterem kiszállításával is hasonlóan járt.
Expizzafutárként mondom, hogy a kiszállítók dolga sosem könnyű. A diszpécser is felveheti rosszul a rendelést, a szakács is elkészítheti rosszul az ételt, a forgalommal együtt pedig egy tucat tényező játszhat szerepet abban, hogy késik a kiszállítás, és ezek közül a futár gyorsasága csak egy.
Mégis, mivel a futár találkozik személyesen a rendelővel, ő az egyetlen, akin számon lehet kérni elégedetlenségünk tárgyát. Mindig tartsuk észben, hogy ha odaégett az oldalas, vagy nincs paradicsom a pizzán, de legtöbbször még a késés sem a futár hibája, ne vele ordibáljunk. (Amúgy senkivel se ordibáljunk, de ha mégsem bírjuk visszatartani, inkább hívjuk fel az étterem vezetőjét.)
Ha pedig a megígért időn belül érkezik az étel, adjunk egy kis borravalót a futárnak, mert szinte biztos, hogy embert próbáló körülmények között teljesítette a kiszállítást.
