Átlagosan 119 napot kell várni egy építőipari szakember megkeresése után a munka megkezdésére, az adat a szakemberhiány csökkenésére utal, ugyanis a koronavírus-járvány kitörése előtt még 135 nap volt az átlagos várakozási idő - írta a Népszava print nyomán az atv.hu .
A lap a Mapei Kft. 9 ezer fő megkérdezésével készült országos kutatását ismertette, amely szerint a legkevesebbet - 86 napot Tolna megyében kell most várni egy mesterre, Zala megyében a megkeresés után 96 nappal indulhat a munka. Az ország másik végén viszont kétszer ennyit is várni kell: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 165, Békés megyében 145, Vas megyében pedig 134 napot.
A leghamarabb a kőművesekre lehet számítani, ők átlagosan 88 nap múlva veszik fel a munkát, a villanyszerelők viszont csak a megkeresés után átlagosan 130 nappal érkeznek.
Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője a lapnak elmondta, hogy az építőipari szakemberhiány a felmérés alapján 12 százalékkal csökkent február és július között, a leglátványosabban Nyugat-Magyarországon és Pest megyében. Ennek oka, hogy a beruházások és felújítások kissé visszaestek, miközben a külföldön dolgozó szakemberek tömegesen települtek haza – zárja összegzését az ATV.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!