A soproni rendőrök kapcsolták le a marihuána-ültetvényt gondozó sógort.
A rendőrség tudomására jutott, hogy Iván település egyik ingatlanában ismeretlenek kábítószergyanús növényt termesztenek – írja a Police.hu.
A rendőrök 2020. november 12-én kutatást hajtottak végre az érintett helyszínen, amelynek során a lakóház mögötti garázsban összesen 58 tő különböző nagyságú marihuána növényt, valamint a termesztéshez szükséges eszközöket és berendezéseket találtak, amiket lefoglaltak.
(Iván a 84-es út mellett van Simaságnál.)
Az ingatlanban tartózkodó 57 éves osztrák férfit elfogták, majd a Soproni Rendőrkapitányságra előállították, ahol kábítószer birtoklásának bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A gyanúsított elismerte a bűncselekmény elkövetését.
Mi mást is tehetett volna?
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.