Vas megyében csak mérsékelten panaszkodhatunk – Itt vannak a területi fizetések

Magyarország 19 megyéjéből 14-ben országos átlag alatti volt a nettó kereset 2019-ben.

Az adóhatóság adatai szerint 2019-ben a bruttó 295 ezer forintos átlagos havi munkaviszonyból származó jövedelem nettó havi 200 ezer forintot jelentett. Településtípusonként ettől jelentős eltérést mértek, Magyarország 19 megyéjéből 14-ben az országos átlag alatt volt a havi nettó kereset – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

Budapesten havi nettó 260 ezer forint, a megyei jogú városokban 214 ezer forint volt a kereset, míg a többi városban 186 ezer forint, s végül a községekben 161 ezer forint. A legmagasabb érték Telkiben volt, ahol átlagosan 390 ezer forintot vitt haza egy munkavállaló, míg a legalacsonyabb Csenyétén, havi 31 ezer forint.

Gki.hu

Második és harmadik helyen állt a XII. és a II. kerület, 383 ezer és 376 ezer forinttal. A fővároson belül a budaiak átlagosan 110 ezer forinttal kerestek többet a pestieknél a GKI elemzése szerint.

A Nyugat- és a Közép-Dunántúli régióban átlag felett kerestek a munkavállalók, míg a Dél-Dunántúlon és az északkeleti megyékben jóval az országos átlag alatti a kereset.

A megyék között a legmagasabb érték Pest és Győr-Moson-Sopron megyében volt, ahol havi 223 ezer forintot kerestek. Szintén magas eredmények születettek még Fejér (220 ezer forint), Komárom-Esztergom (216 ezer forint) és Vas megyében (208 ezer forint).

A legalacsonyabb kereseteket Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy (egyformán 172 ezer forint), Békés (170 ezer forint) illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (157 ezer forint) érték el – közölte a GKI.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság