Lidl rendesen nekifeküdt a vasárnapoknak, hetekkel ezelőtt még csak 2-3 üzletével tett kivételt vasárnapokon, addig a múlt héten már 5 üzletét nyitotta ki, július 5-én pedig már 7 Lidl-egység lesz nyitva, mindegyik reggel 7-től este 9-ig.
A CBA is igyekszik kivenni a maga részét a vasárnapi bizniszből, jóval több üzlettel készülnek a hétvégére. A Mindenár.hu-nak eljuttatott listájuk alapján több tucat boltjuk lesz vasárnap nyitva az országban, köztük Szombathelyen és Táplánszentkereszten is.
Ehhez még hozzájön az a 20 budapesti üzlet, amik szintén a CBA kötelékébe tartoznak, és nyitva lesznek. Balatonakaliban a Fék ABC és a balatonfenyvesi CBA termelői piac létesítésére kért és kapott engedélyt, így ezek vasárnapokon is elérhetőek lesz. Mellesleg Balatonfenyvesen most vasárnap összecsap a CBA és a Spar.
A hét fő bűn sem kooperálhat a vasárnapi nyitva tartással?
Eddig 7 olyan Spar volt, amik egész évben nyitva lehettek (minden vasárnap), most ez a lista a fent már említett balatonfenyvesi bolttal bővül. Emellett további négy Spar lesz nyitva, és ahogy az elmúlt vasárnapokon, most is nyitva lesznek a OMV-kutakon üzemelő Spar Expresszek.
Szintén nyitva tart a két, Shell által működtetett Tesco Expressz, és több tucat Reál is nyitva tart most vasárnap. A Mol-kutakon a Fresh Cornerekben lehet vásárolni, ezekből eddig három volt, most vasárnap pedig átadnak még négyet. A Manna-hálózat fővárosi üzletei szintén nyitva lesznek, ahogy több tucat Coop-üzlet is.