Vasárnap kétnapos sztrájkba kezdenek a buszsofőrök

A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet – mivel még nem született bérfejlesztési ajánlat – december 10-11-re munkabeszüntetést hirdetett a Volánbusznál. A vállalatnál működő közel húsz érdekképviseletből eddig egyik sem jelezte csatlakozási szándékát.

A Volánbusz a sztrájk tervezett ideje alatt biztosítja az elégséges szolgáltatásokat, a várhatóan nem közlekedő járatok listája a Volánbusz honlapján érhető el - közölte a társaság kommunikációs igazgatósága.

A Volánbusz továbbra is vitatja az indokolatlan munkabeszüntetés jogszerűségét és jogorvoslattal él a végzés ellen, amellyel az elsőfokú bíróság elutasította kérelmét a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet által még az idei évre meghirdetett, kétnapos sztrájk jogellenességére vonatkozóan. A vita nem a sztrájk lehetőségéről, hanem az időzítéséről szól. A társaság álláspontja szerint ugyanis az idei évben munkabeszüntetésre sem ok, sem jogszerű lehetőség nincs, hiszen a Kollektív Szerződés keretében a 2023-as évre érvényes bérmegállapodás van hatályban, amit a Volánbusz vezetése maradéktalanul betartott.

Felelős munkáltatóként a társaságnak szándékában és érdekében áll megállapodást kötni a jövő évi bérfejlesztésről. A Volánbusz számára a legnagyobb értéket ugyanis munkatársai jelentik, ezért megbecsüli munkavállalóit és dolgozói megtartására és megelégedésük növelésére törekszik. A Volánbusz korábban már többször is kijelentette és most is hangsúlyozza, hogy elkötelezett a mielőbbi bérmegállapodásban, amit lehetőség szerint legkésőbb 2024. január 20-ig megkötne az arra jogosult érdekvédelmi szervezetekkel.

Az indokolatlan sztrájk ellenére a Volánbusz haladéktalanul megkezdte az arra történő felkészülést. A még elégséges szolgáltatásnak megfelelő menetrendet a személyszállítási törvényben előírt határidőn belül, két nappal a munkabeszüntetés megkezdése előtt nyilvánosságra hozta. Az elégséges szolgáltatás keretében az első nap a járatok 80, a második nap pedig az 55 százaléka közlekedni fog, ez azt jelenti, hogy a Volánbusz a két nap során összesen mintegy 23 ezer kieső járattal tervez országszerte. Amennyiben az adott járatok közül az érintett autóbusz-vezetők nem csatlakoznak a munkabeszüntetéshez és felveszik a munkát, akkor még több járat közlekedik majd menetrend szerint.

Soproni és a járásban közlekedő járatok is vannak a sztrájk alatt nem közlekedő busztzok listáján, ezért is érdemes alaposan felkészülnie az utasoknak is a két napos munkabeszüntetésre. A lista tehát még egyszer: ide kattintva elérhető.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Ha további híreket és információkat is szeretne megtudni Sopronból és környékéről, iratkozzon fel az enyugat.hu facebook oldalára

Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek