Több vasi vállalat képviselője is bemutatkozik a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának rendezvényén, az Integrált vállalati hét elnevezésű eseményen. A program október 6-ától 9-éig tart Sopronban. Az LuK, a MAM és a Nestlé képviselői különböző előadásokkal készülnek majd elsősorban a másod-, a harmadéves, a végzős és a mesterszakos hallgatóknak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!