Lemond a 35 millió forintos bérkiegészítéséről a Vasivíz Zrt. leköszönő vezérigazgatója

Levelében azt írja, helyette elfogadja a felajánlott kilenc havi juttatást.

Kedden írtuk Nem voltak elbocsátások a Vasivíznél, ahhoz csak a jelenlegi vezérigazgatónak lenne joga 2019. November 26. 15:41 , hogy Illés Károly fideszes képviselő Facebookon tett állításaival ellentétben nincsenek elbocsátások a Vasivíz Zrt.-től. Az ügyben állásfoglalást a szombathelyi önkormányzattól, a Vasivíz többségi tulajdonosától is.

Kérdéseinkre Horváth Attila, a területért felelős alpolgármester válaszolt. Ő többek között azt írta, elbocsátásokhoz a vezérigazgatónak van joga, és azt is megjegyezte, hogy a posztjából hamarosan távozó vezérigazgatónak. Kohuth Viktornak az igazgatóság 35 millió 327 ezer forint bérkiegészítést szavazott meg.

Az alpolgármester hozzátette, a cég 600 millió forint veszteséggel zárta az első kilenc hónapot, és a veszteség az év végéig várhatóan tovább fog növekedni. Az igazgatóság döntését az önkormányzat elfogadhatatlannak tartotta.

Kohuth Viktor
BZ

Szerda délben érkezett hozzánk az a levél, amelyben Kohuth Viktor kijelenti, hogy lemond az igazgatóság által megállapított összegről és elfogadja az önkormányzat által felajánlott kilenc havi juttatást. (Kohuth közös megegyezéssel távozik posztjáról, így juttatás fizethető neki.)

A leköszönő vezérigazgató azt is megjegyzi, hogy valóban veszteséges a Vasivíz működése, de ez nem az üzemszerű gazdálkodásból adódik, hanem a működést befolyásoló olyan tényezőkből, amiket az igazgatóság, a szombathelyi önkormányzat és a többi tulajdonos is jóváhagyott.


A Vasivíz vezérigazgatójának levele

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet