Horror Mezőtárkányban: vasvillával ölte meg barátnőjét egy férfi

A többórás kínzás után végignézte a nő haláltusáját.

A Heves Megyei Főügyészség vádat emelt egy 53 éves férfival szemben, aki tavaly karácsonykor Mezőtárkány községben – többek között – egy vasvillával olyan súlyosan bántalmazta az élettársát, hogy a nő végül hosszabb szenvedés után belehalt a neki okozott sérülésekbe.

Az előzetes letartóztatásban lévő vádlott 2000 óta élt élettársi kapcsolatban a sértettel, akit ezalatt rendszeresen bántalmazott. Az élettársak – mint gyakorta más napokon is – 2016. december 25-én délben italozni kezdtek, ami délutánra oda vezetett, hogy a férfi féltékenység miatt összeveszett a nővel.

A férfi először ököllel ütötte meg az élettársát, de azután

felkapott egy farudat és azzal is lesújtott rá, majd a földre került nőt órákon át tovább bántalmazta,

oly módon, hogy egy vasvilla nyelével verte a fejét.

A sértett a kezét és a karját felemelve próbált védekezni a meg-megújuló támadások ellen, de

a vádlott olyan erővel ütötte, hogy végül áldozata mindkét karját is eltörte.

A nő a bántalmazást követően még az éjjel a padlón fekve meghalt. Halálát az elszenvedett sérülések miatt kialakult traumás sokk okozta.

Mialatt a sértett haldoklott, az utcán két gyerek petárdával játszott, ami miatt a környékbeliek többször rájuk is szóltak. A gyerekek végül egy petárdát a vádlott udvarára is bedobtak, ezért a dühödt férfi kiabálni kezdett velük, majd egy kapával a kezében kergetni kezdte őket az utcán. A két gyerek ijedten menekült be előle egy nyilvános telefonfülkébe, melynek ajtaját az üldözőjük rájuk törte a kerti szerszámmal. A fiúk csak fürgeségüknek köszönhették, hogy el tudtak szaladni előle.

A férfi ezt követően visszatért a lakására, ahol végignézte barátnője haláltusáját

22 óra után ment ki ismét az utcára, ahol leintette, majd a házba hívta a gépkocsival arra haladó polgárőröket – akik egyike a mentőszolgálat dolgozója volt – de azok már csak a földön vérbe fagyva fekvő sértett halálának beálltát tudták megállapítani.

A Heves Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével és garázdaság vétségével vádolja az elkövetőt, akivel szemben halmazati büntetésül fegyházban letöltendő szabadságvesztés büntetés kiszabására és a közügyektől történő eltiltásra, valamint arra is indítványt tett, hogy a bíróság kötelezze a közel négymillió forint bűnügyi költség megfizetésére.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló