A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta D. Csné borsodi asszony tíz éves börtönbüntetését, aki megölte újszülött kislányát tavaly januárban Taktaharkányban.
A vádlott házasságban élt Taktaharkányban, kapcsolatukból három gyermek született, akiket együtt neveltek férjével egészen 2016. januárig. A D. Csné a korábbi, harmadik terhességét is eltitkolta családja és ismerősei elől. 2015-ben immár negyedik alkalommal lett várandós, azonban azt ismét eltitkolta, sőt a házastársa konkrét kérdésére tagadta is.
2016. január 21-én éjszaka a vádlott – miközben családtagjai a lakásban aludtak –,
a fürdőszobában életképes lánygyermeknek adott életet, akit a szülést követően nem látott el, róla nem gondoskodott, hanem a házból kivitte és az udvaron található kerti WC-be rejtette, rá fűrészport szórt.
A gyermek az ellátatlanság következtében hunyt el.
Másnap reggel a vádlott felkelt, ellátta a gyermekek és a ház körüli teendőket.
A gyerekgyilkossággal azért bukott le, mert a délelőtt során erősen vérezni kezdett, ezt jelezte anyósának és a szomszédban lakó sógornőjének. A hozzátartozók értesítették a mentőket, majd kórházba szállították. A kórházban megállapították, hogy a vádlott az ellátását megelőzően szült, azonban a kórházban őt ellátó orvosok előtt tagadta azt.
A törvényszék a vádlott szülői felügyeleti jogát 3 kiskorú gyermeke vonatkozásában megszüntette. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért illetve enyhítésért fellebbezett.
A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra.