Vége a Dolly Rollnak!

Kékes Zoltán halála után egy ország találgatta, vajon milyen formában folytatja tovább Dolly a zenélést. Mert az, hogy folytatja, nem volt kérdés, a rajongóknak csupán az okozott fejtörést, hogy kedvenc énekesük szólóban megy tovább, vagy új csapatot szervez maga köré.

Azoknak lett igazuk, akik az utóbbira szavaztak

– meséli mosolyogva Dolly. –

Legalább olyan nagy formátumú dolog előtt állunk, mint ahogyan annak idején, a Hungáriát követően a Dolly Roll is állt.

Dolly régi-új energiákat érez ismét
x

Mivel Dolly most, kiegészülve néhány új zenésszel, Dolly Plusssz nevű zenekarával folytatja most a zenélést.

Bizony, a Dolly Plusssz visszahozza azt az életérzést, amit a 80-as évek 3 teherautós nagy országjáró turnéi jelentettek. Az új formációval ismét nagy, színházi jellegű showműsorokat fogunk létrehozni, díszlettel, jelmezekkel, no és fergeteges zenével - mesélt a fejleményekről széles mosollyal az énekesnő.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek