Kész Zoltán nyerte a veszprémi időközi választást, vége a Fidesz kétharmadának

Meglepően simán győzött a baloldal által támogatott független jelölt. Szombathelyi politikusok is voltak a választás napján Veszprémben.

Kész Zoltán könnyedén nyerte a választást, 10 százalékot vert rá Némedi Lajosra, a Fidesz jelöltjére.Kész 42,66 százalékon zárt, Némedi 33,64 százalékot ért el. Harmadik helyre a Jobbik jelöltje, Varga-Dramm Andrea jutott be 14,14 százalékkal. Alacsony volt a választási részvétel, a választópolgároknak 44,76 százaléka ment el szavazni.

Ezzel megszűnt a Fidesz kétharmados többsége az országgyűlésben, így az Alaptörvény és a sarkalatos törvények esetleges módosításához ellenzéki szavazatokra is szüksége lesz a kormánypártnak.

Czeglédy Csaba, a szombathelyi MSZP politikusa is ott volt Veszprémben. Lapunknak elmondta, hogy a szombathelyiek a háttérmunkában és a kampányban segítettek. Elmesélte, hogy ő is ott volt abban az étteremben, ahol Schiffer Andrást fideszesekkel fotózták le.

Az étteremben készült fotó, az ablaknál Schiffer András áll, az előtérben, háttal Czeglédy Csaba telefonál
Forrás: Facebook / Veszprém Kész

Mint mondta, több lapban is megjelent róla, hogy a Fidesz kampányközpontjába akart bemenni, de onnan eltanácsolták. Hozzátette, az említett étteremben ott volt Schiffer András, így akkor Schiffer is belógott a Fidesz kampányközpontjába, ami az étteremben működött.

A szombathelyi Fidesz Facebook-oldalának tanúsága szerint szombathelyi fideszesek is részt vettek a kampányban, a kiposztolt fotón Hende Csaba mellett ott van Illés Károly alpolgármester és Lendvai Ferenc frakcióvezető is.

A szombathelyi Fidesz csapata Veszprémben
Forrás: Facebook / Szombathelyi Fidesz

A veszprémi plakátháborúról és hangulatról a hét elején készítettünk riportot Nem találtunk fideszes szavazót Veszprémben 2015. February 18. 09:05 , akkor senkitől sem kaptunk olyan választ, hogy a Fideszre akar szavazni.

Április 12-én újabb időközi választás lesz Veszprém megye 3. választókerületében, itt Lasztovicza Jenő fideszes képviselő halála miatt kell új választást tartani.

Ez volt tavaly

Tavaly áprilisban jóval magasabb volt a részvételi arány a választókerületben, a választópolgárok 64,28 százaléka ment el szavazni az országgyűlési választásokon. Nagyobb volt a különbség is, Navracsics Tibor (Fidesz-KDNP) 47,15 százalékkal nyert. Pál Béla, a baloldali összefogás jelöltje 27,64 százalékot szerzett, Forgóné Kelemen Judit (Jobbik) 16,48 százalékig jutott. A többi induló 1 százalék alatti eredményt ért el.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet