Túrák, beszélgetések, jókedv - ez jellemezte a három napos országos találkozót, aminek immáron 13. alkalommal adott helyet Szeleste. A motorosok kisebb nagyobb kirándulásokat tettek a megyében, így találkoztunk velük a Pannonia Ring mellett és a Szajki-tavaknál is.
Videónkból kiderül, miért is szép az öreg motorokkal bíbelődni. Sajnálatos viszont, hogy a filmünkben hallható beszéd a szelestei találkozó főszervezőjének, Kovács Lászlónak a sírja mellett hangzott el. A motorosok megkoszorúzták Laci bácsi sírját, mielőtt egy nagyobb túrára indultak volna.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!