Videó: 170 ezerbe került két rövid meg két üveg pezsgő egy budapesti szórakozóhelyen

Japán vendégeket akartak becsapni, nem jött be.

A rendőrség nyomozói csütörtökön éjszaka összehangolt ellenőrzést tartottak egy budapesti, József Nádor téri szórakozóhelyen. Az ellenőrzés során tetten érték az alkalmazottakat, akik egy japán állampolgár részére két rövidital, illetve két üveg pezsgő elfogyasztása után 170 000 forintról szóló számlát állítottak ki. Nagyon kellett nekik a pénz, hiszen a vendéget még az utcán lévő bankautomatához elkísérték.

Az akciót megelőző felderítő munka során a belvárosi nyomozók megállapították, hogy az elmúlt másfél évben legalább 13 külföldi sértettet károsított meg a bűnszövetségben működő csoport. Így legalább 1 millió forint többletbevételre tettek szert és tíz alkalommal számláztak ki aránytalanul a fogyasztott érték feletti összeget.

A szórakozóhely alkalmazásában álló hölgyek a turistákat az utcán szólították le és invitálták be. Az így becsalt vendégek a személyzettel italoztak, aztán megkapták a könnyfakasztó számlát.

Előfordult olyan eset is, amikor két röviditalért, egy pohár pezsgőért és egy pohár narancsléért 150 000 forintot kértek. Miután több turistánál nem volt annyi pénz, az alkalmazott hölgyek elkísérték a vendégeket a legközelebbi pénzautomatához annak érdekében, hogy a „fogyasztás” összegét kifizessék.

Az akció keretében a belvárosi rendőrök négy személyt (a tulajdonost és három alkalmazottat) elfogtak, majd a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányságára előállították, ahol csalás bűntett és más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.​

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló