Egy angyal üzen az állami gondozott gyermekekért

Egy szépségkirálynő kéri az iskolák támogatását.

Két héttel ezelőtt tettük közzé a Vas Megyei Gyermekvédelmi Központ, Általános Iskola és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat közleményét, melyet a Vas megyében működő oktatási intézmények osztályközösségeihez intézek.

Olyan iskolákat, osztályokat keresnek, akik segítenek abban, hogy 170 állami gondozott gyermek személyhez szóló ajándékhoz jusson. Már csak egy hétig - azaz november 30-ig - jelentkezhetnek a jótékonykodni vágyó intézmények.

Az alábbi videóban Stankovics Beáta 2017 Miss Charity, 2018 Nemzet Szépe 2. udvarhölgy szól most az angyali szívekhez, hogy minden gyermeknek legyen ajándéka:

Egy angyal üzen az állami gondozott gyermekekért

2. http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/video_egy_angyal_uzen_az_allami_gondozott

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód