Ismét bővült a nyitva tartó árusok sora.
A virágos standok továbbra is nyitva tarthatnak – közölte Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán. A miniszter azt is hozzátette, hogy telefonos vagy internetes megrendelés esetén az üzleteknek házhozszállításra is van lehetőségük.
Piaci életképek Szombathelyen.
Mészáros D. Zsolt
A virágboltoknak keddtől ugyan be kellett zárniuk, de az agrárminiszter ma reggeli bejelentése szerint mégsem maradnak koszorúk és csokrok nélkül a gyászoló vagy éppen ünneplő családok.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!