Már az 1998-as közgazdasági szakközépiskolás sulibulin (a piac tetején, emlékszik még valaki?) is közel közröhej tárgya volt, amikor a DJ feldobta a kigombolt ingben tenyérlóbálós Hellót, de legalábbis senki nem vette azt komolyan, néhány színötös tanuló, csillogó szemű lány azért énekelte a refrént, de a legtöbben inkább a közeli bárpult felé orientálódtak egy újabb kör dzsintonikért. Aztán idén tavasszal, ha kicsit megfogyatkozva is, de a Mokkában jelentette be a csapat, hogy akkor visszatérnének, ha nem gond.
A korábban mindig Michael Jacksonhoz hasonlítgatott tag (Julian!) ebben elmondta, hogy
kint voltunk Bálintnál, beszélgettünk, felmerültek a régi emlékek, és jöttek ötletek, hogy lenne egy csomó olyan dolog, amit most esetleg érdemes lenne elkészíteni. Zenei ötletek, gondolatok.
"Nem volt kérdés, éreztük, hogy talán ennek most jött el az ideje."
És nem hazudtak! A mai napon megjelent az új klipjük, amely minden korábbi hazai boygroupos húzásnál zavarba ejtőbb. Még a Picasso Branchnál is. Mert az még hagyján, hogy visszatértek, és eljátsszák, hogy rajtuk nem hagyott nyomot az idő vasfoga, de a videó bővelkedik a kiemelésre szoruló jelenetekben.
Nyitány: "bejövünk a mezőre"
Motor, ló, hídon ülés!
LÁSD A TÜKRÖT!
Kedvenc fejmozdulatunk, amire másfél évtizedet kellett várni:
És akkor itt a komplett műalkotás. Étvágyat!
