Visszük a zaciba a családi ezüstöt

Nagyon megnőtt a zálogházak forgalma.

Jelentősen megugrott a záloghitelezést igénybe vevő ügyfelek száma a BÁV Zálog fiókjaiban az elmúlt évben, nagyjából 20 százalékos bővülést tapasztalunk – mondta az rtl.hu-nak Dandé Imre, a BÁV Zálog igazgatója, a Magyar Zálogházak és Záloghitelezők Országos Szövetségének elnöke.

A magyar zálogpiac több mint felét a BÁV Zálog fedi le. A záloghitelezési tevékenységük fedezete 95 százalékban arany, ezen belül is túlnyomó többségben arany ékszer.

Idén vélhetően kevesebb ügyfél tudja majd év végén kiváltani az ékszerét, megnő a hosszabbítások aránya, mert rezsiszámlát kell fizetni, vagy a növekedő infláció miatt a megélhetésre kell fordítani a pénzt – magyarázta az igazgató, aki ezek mellett új vevők megjelenésére is számít.

„Olyan ügyfelek visszatérésére számítunk, akik korábban zálogoztak, de az utóbbi években valamiért nem vették igénybe ezt a szolgáltatást. Továbbá megjelenhetnek teljesen új ügyfelek is, akiknek korábban semmilyen tapasztalatuk nem volt ezzel, és például banki hitelt vettek fel, ha pénzre volt szükségük.”

Dandé szerint a következő negyedévben a forgalom további növekedése várható. Mindez logikusnak tűnik, szeptemberben ugyanis negyed évszázados rekordot döntött az infláció.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság