Vitézy mégis főpolgármester lesz? – Döntött az Alkotmánybíróság

Az Ab pénteki határozatában utasította a Kúriát, hogy rendelje el az összes szavazat újraszámlálását.

Az Alkotmánybíróság (Ab) utasította a Kúriát, hogy rendelje el az összes szavazat újraszámlálását – idézi az Ab pénteki határozatát az MTI. Az Alkotmánybíróság holnapjára feltöltött dokumentum szerint alaptörvény-ellenes a főpolgármester-választás eredményét megállapító kúriai végzés, ezért a Kúriának új döntést kell hoznia.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Az Ab szerint a Kúria feladata annak megállapítása lett volna egy korábban állított jogsértéssel kapcsolatban, hogy az új bizonyítékok alapján szükségessé vált-e az érvényes szavazatok újraszámlálása.

Jelen állás szerint nincs győztese a választásnak, ugyanis az Ab megsemmisítette a Kúria június 26-i döntését, amely helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB) a főpolgármester-választás eredményét megállapító határozatát, amely szerint a választást Karácsony Gergely nyerte.

Az Ab szerint a Kúria nem indokolta meg kellően, miért találta alaptalannak az NVB-határozat ellen előterjesztett bírósági felülvizsgálati kérelmet, ami a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelméhez vezetett. Az ügyben a Kúriának új eljárást kell lefolytatnia, és új döntést kell hoznia.

Karácsony Gergely szerint Vitézy Dávid nem tud belenyugodni a vereségébe Vitézy Dávid nem tud belenyugodni a vereségébe – írta a főpolgármester pénteken a Facebook-oldalán. (Egyébként Karácsony Gergely korábban új választás kiírását is szorgalmazta.)

Karácsony az Alkotmánybíróság döntésére reagálva úgy fogalmazott: Vitézy Dávid „az Alkotmánybíróságig futott azzal az abszurd érveléssel, hogy bár korábban maga által is elismerten nem kérte az érvényes főpolgármesteri szavazatok újraszámolását, az érvénytelen szavazatok átvizsgálása során kiderült számára, hogy a fel sem nyitott kötegekben levő érvényes szavazatokat jogsértően számolták”.

A Fidesz által három hete megválasztott új alkotmánybírósági elnök pedig „lelkesen meghálálta a belé vetett bizalmat és asszisztált ehhez a képtelenséghez” – tette hozzá a főpolgármester. „Nem baj. Legalább újfent kiderült, hogy Vitézy Dávid a Fidesz kitartottja. Én türelmesen kivárom az ámokfutásának végét” – zárta bejegyzését Karácsony Gergely.

Bárhogy dönt is a Kúria a megismételt eljárásában, a törvényben szabályozott jogorvoslati folyamat eredményeként így létrejövő végleges jogerős eredményt természetesen elfogadja – írta Vitézy Dávid a Facebook-oldalán.

A főpolgármesteri posztról mindössze néhány szavazattal lecsúszó Vitézy úgy fogalmazott: Karácsony Gergely főpolgármester egy hete „független magyar bíróságként” jellemezte a Kúriát, ezért bízik benne, hogy az Ab döntése alapján következő újabb kúriai eljáráshoz is hasonló higgadtsággal viszonyul majd.

„Magam részéről biztosan így fogok, és türelemmel várom a Kúria újbóli eljárását és döntését”, hiszen a mostani jogorvoslati folyamat bár hosszadalmas, de a választási eljárásról szóló törvény által megszabott, minden magyar település önkormányzati választására vonatkozó jogorvoslati határidők és keretek között történik – írta.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet