Az egyik zárthelyi dolgozat helyett Orbán Ráhel, a miniszterelnök elnök lánya tartott előadást a Budapesti Corvinus Egyetemen – számolt be az rtl.hu. A diákok úgy készültek, hogy vállalati és szervezeti rendezvény tantárgyból írnak majd zárthelyi dolgozatot, ráadásul előző nap mindenkit figyelmeztettek is arra, hogy a vizsgán kötelező a részvétel.
Úgyhogy nem kicsit lepődtek meg, amikor zárthelyi dolgozat helyett Orbán Ráhel, a miniszterelnök lánya lépett a terembe a BDPST egy másik vezetőjével, és előadást tartottak a vállalat szakmai gyakornoki programjáról.
A Budapesti Corvinus Egyetem sajtóosztálya az lap kérdésére mindezt elismerte, ugyanakkor megjegyezte, hogy a diákok érdeklődését „az is igazolja, hogy az előadás végén számos hallgatói kérdést tettek fel”. A tájékoztatás szerint egyébként nem számít egyedi esetnek, hogy az ott végzett diákok visszatérnek, és előadást tartanak.
Arra ugyanakkor nem adtak választ, hogy miért éppen egy zárthelyi dolgozat időpontjára kellett időzíteni az előadást.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!