Áprilistól 17 postán is lehet vasúti menetjegyet vásárolni a MÁV-START és a Magyar Posta között létrejött megállapodásnak köszönhetően - közölte a két szervezet közös közleményben.
A debreceni 20. számú (Malompark) postán januárban kezdte meg próbaüzemben a vasúti menetjegyek értékesítését a Magyar Posta. Az ott szerzett tapasztalatokat alapul véve áprilistól további 16 postán lesz elérhető ez a szolgáltatás.
A teszt ideje alatt Debrecen mellett Budapesten négy postán, Győrben két postán, valamint Hajmáskéren, Jászapátiban, Martfűn, Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden, Szeghalmon, Szendrőn, Tabon, valamint Veszprémben egy-egy postán vásárolhatnak vasúti menetjegyet az ügyfelek.
A postákon a MÁV-START jegyeladási rendszerét használják, de bizonyos szolgáltatásokra, például a megvásárolt jegyek visszatérítésére, cseréjére, és nemzetközi vasúti jegyek vásárlására itt nincs lehetőség. Ezeket továbbra is a vasútállomásokon lehet intézni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!