Eltüntetik az egyik szökőkutat a kőszegi Fő térről és már az is megvan, hogy mi kerül a helyére

Megváltozik a tér jellege.

„Válasszunk lombos fát Kőszeg Fő terére!” – olvasható a felhívás a város Facebook-oldalán. Mint kiderült, megszünteti az önkormányzat az egyik szökőkutat, a helyére egy olyan lombos fát ültetnek, ami a város arculatára is pozitív hatással lesz.

Olyan fát szeretnének, aminek szép terebélyes lombkoronája lesz, így amellett, hogy árnyékot ad, kétségtelenül jó hatással lesz a Fő tér mikroklímájára is. Az önkormányzat pedig meg is kérdezett néhány kertészeti szakembert arról, hogy milyen fákat javasolnak a Fő térre.

A három esélyes a kislevelű hárs, a magyar kőris és a korai juhar. Ezek közül választhatják majd ki a kőszegiek a nyertest a Facebookon, a poszt alatt pedig már el is indult a vita. Az alapötlet sokaknak tetszik, de vannak, akik tiltakoznak a hárs ellen, és jött még néhány másik ötlet is, vannak, akik például inkább platánra voksolnának.

Válasszunk lombos fát Kőszeg Fő terére! Megszüntet egy szökőkutat Kőszeg Fő terén a város önkormányzata, helyére a tér...

Közzétette: Kőszeg város – 2021. március 28., vasárnap

„A koronavírus járvány elleni küzdelem évében Kőszeg városa ezzel a főtéri faültetéssel is jelét adja élni akarásának, a természet örök tavaszi megújulásába vetett reményének, és annak, milyen fontosnak tartja az ember és a természet közötti harmónia fenntartását” – írta az önkormányzat.

Szavazni egyébként április 8-án 12 óráig lehet úgy, hogy a feltöltött képekre nyomnak egy szívecskét. A kiválasztott fát pedig a tervek szerint április 22-én ültetik el, éppen a Föld napján.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos